Hegedűs Zoltán építész
„Több mint tervező”
Ők már minket választottak
Az épülettervezés egy komoly és felelősségteljes feladat, mely magas képzettséget, kitartást és tehetséget is megkövetel a tervező mérnöktől, hiszen emberek számára kell olyan épületet tervezni, ami nem csak biztonságos, de időtálló és esztétikus is.
Cégünk nagyon jól tudja ezt, ezért csapatában kizárólag tapasztalt és kiváló kvalitásokkal rendelkező építészeket foglalkoztat, akiknek a precizitás és a maximalizmus nemcsak üres fogalmak, hanem a gyakorlatban rendszeresen alkalmazott követelmények.
A tervezés mellett vállaljuk magának az építkezésnek a megszervezését is, felkutatjuk megrendelőinknek a legkiválóbb beszállítókat, mesterembereket és alapanyagokat, gondoskodunk az engedélyek és a jogi háttér intézéséről is. Felügyeletünk alatt biztos lehet benne, hogy minden szakszerűen és gördülékenyen folyik majd.
Végül, de nem utolsó sorban a műszaki ellenőrzés is megtalálható szolgáltatásaink között, mely nem kevésbé fontos momentuma az építkezésnek, hiszen műszaki ellenőreink tevékenységük során gondosan ügyelnek arra, hogy minden biztonságosan és szakszerűen történjen.
Tekintse meg referencialistánkat és csatlakozzon Ön is elégedett ügyfeleinkhez!
2013: IRODA- RAKTÁR és ÜZEMIÉPÜLET – Kistarcsa, Külső Raktár krt. 11. – Műszaki ellenőr
2013: CSALÁDI HÁZ – Érd - Műszaki ellenőr
2012: CSALÁDI HÁZ – Budapest, XXII. Kerület - Műszaki ellenőr
2012: TETŐREKONSTRUKCIÓ - Budapest, II. ker. Bólyai u. 11. – Tervező és műszaki ellenőr
2011: TETŐREKONSTRUKCIÓ - 1021. Bp. Hűvösvölgyi út 165. – Tervező és műszaki ellenőr
2011: HOTEL TERMAL KRISTÁLY AQUALAND **** - Ráckeve - Műszaki ellenőr
2010: CSERGŐ OPEL KFT. RAKTÁR ÉS IRODAÉPÜLET - Budapest, XIII. Teve u. 44-46. - Műszaki ellenőr
2010: MAGYAR RÁDIÓ ZRT. MR1 Programközpont - Budapest, VIII. Bródy Sándor u. 9. - Lebonyolító és műszaki ellenőr
2009: SZÉPVÖLGYI IRODAHÁZ - Budapest, II. Szépvölgyi út 18-20. - Műszaki ellenőr
2008: RUDOLPH-AUDI LOGISZTIKAI KÖZPONT - Győr, Kardán út 10. - Műszaki ellenőr
2008: ÉLELMISZER ÁRUHÁZ – Tatabánya - Műszaki ellenőr
2007: OTP BANKFIÓK - Budapest - Lebonyolító és műszaki ellenőr
2005: AQUINCUM LOGISZTIKAI PARK - Budapest, III. ker. Szőlőkert u. 4. - Műszaki ellenőr
2005: WACKER IRODAHÁZ ÉS TELEPHELY - Törökbálint - Műszaki ellenőr
2005: PÓLUS PALACE THERMAL GOLF CLUB HOTEL - Göd, Kádár utca 49. - Független mérnök
2004: BUDAFOK-TÉTÉNY MŰVELŐDÉSI HÁZ - Budapest, XXII. Nagytétényi út 31-33. – FIDIC Mérnök
2003: CORINTHIA GRAND HOTEL ROYAL - Budapest, VII. Erzsébet Krt. 43-49. - Független mérnök
2003: ÜZLETKÖZPONT ÉS LAKÁSOK - Budapest, XXII. Kossuth Lajos u. 23. – Mérnök
2001: 12 LAKÁSOS TÁRSASHÁZ - Budapest, II. Barlang u. 18-20. - Projektmenedzser és műszaki ellenőr
2013: CSALÁDI HÁZ TOVÁBBÉPÍTÉSÉNEK tervei - Etyek
2011: MŰMLÉK ÉPÜLET TEŐREKONSTRUKCIÓ - Budapest II. ker. Bólyai u. 11. alatti villaépület
2011: SZÁLLÁSÉPÜLET TETŐREKONSTRUKCIÓ – 1021. Bp. Hűvösvölgyi út 165.
2010: LAKÓÉPÜLET - Budapest, III. ker. Taliga utca, hrsz: 22570/6
2010: ÉTTEREM -1085 Budapest, József krt. 31/a. – Engedélyezési és kiviteli terv
2009: IPARI ÉPÜLET - Martonvásár, Szent László u. 42. – Engedélyezési és kiviteli terv
2008: LAKÓÉPÜLET - 3995 Demjén, Petőfi út 5/b. – Engedélyezési terv
2007: ÁLLATORVOSI RENDELŐ - Budapest, II. Radna u. 14. – Engedélyezési terv
2006: GÉPJÁRMŰTÁROLÓ - Szigetszentmiklós, (HRSZ. 5956/39.) – Engedélyezési terv
2005: LAKÓÉPÜLET - Nagykovácsi, Tölgy u. 4. – Engedélyezési terv
2004: TELEPHELY ÉS IRODA - Budapest, XVIII. Ker. Közdűlő u. 2. – Eng. és kiv. terv
2004: ÜZLETTÉR ÁTALAKÍTÁSA - Budapest, XIII. ker. Népfürdő u. 19/B – Engedélyezési terv
2003: ÜDÜLŐÉPÜLET - Alsóőrs, Vadrózsa u. Hrsz. 2313. – Engedélyezési terv
2002: LAKÓÉPÜLET - Őrbottyán, zártkert HRSZ 7567. – Engedélyezési terv
2002: LAKÓÉPÜLET - Dunakeszi, Esch Győző u. 7. – Engedélyezési terv
2002: LAKÓÉPÜLET - Budapest, III. ker. Jeles u. 149. – Engedélyezési és kiviteli terv
2000: LAKÓÉPÜLET - Üröm, Péterhegy HRSZ. 1106. – Engedélyezési és kiviteli terv
2000: LAKÓÉPÜLET – Csömör, Liget u. Hrsz. 2857– Engedélyezési terv
1992: SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM – Budapest - Részvétel a rekonstrukció tervezésében
1991: ELTE-TTK FIZIKAI TÖMB – Budapest - Részvétel a kiviteli tervek elkészítésében
További oldalak: www.megepit.hu | www.gaiasolar.com | www.archline.hu | www.elefantteher.hu | www.ingatlanbanotthon.hu
email: hegedusepitesz@gmail.com
Minden jog fenntartva! | Impresszum és Tárhely Szolgáltató